Tisztségviselők

Az Egyesület korlátozott jogkörű ügyintéző szerve az Elnökség, amely a Nemzeti Bizottság ülései közti időszakban nemzeti szinten irányítja az Egyesület tevékenységét.

 

Elnök

Dobos Csenge

Dobos Csenge

Sziasztok, Csenge vagyok, elsőéves Fizikus MSc hallgató. Gólya korom óta aktívan tevékenykedek a Mafihében. Először általános elnökségi tagként, majd programfelelősként segítettem az ELTE Helyi Bizottság munkáját, a tavalyi évben pefig én voltam az EHB elnöke. Ez alatt a három év alatt az életem egyik meghatározó részévé nőtte ki magát a Mafihe. Nem csak egy egyesületet hanem egy igazi közösséget jelent számomra. Elnökként az a célom, hogy az általunk szervezett szakmai és kulturális programokon keresztül a lehető legtöbb fizikushallgatót bevonjak ebbe közösségbe, ahol új barátokra, nemzetközi kapcsolatokra tehetnek szert. Szabadidőmben rajzolok, festek, kötök, varrok, horgolok, vagy más módokon élem ki a kreativitásom.

elnok [kukac]mafihe.hu

.

 

Titkár

Sarus Balázs
 
 
 
 

Sarus Balázs

Sziasztok, Sarus Balázs vagyok az egyesület új titkára!

Másodéves Fizika BSc hallgató vagyok az ELTE-n fizikus szakirányon. Mindig is szerettem a közösségek része lenni, közösségekhez tartozni. A Mahihe-ben az elmúlt egy évben is folyamatosan tevékenykedtem az EHB Ellenőrző Bizottsági tagjaként, úgy gondolom, a megszerzett tapasztalatok nagyban segíteni fognak abban, hogy a feladataimat mint titkár minél jobban ellássam. Célom, hogy minden tudásommal segítsem az elnök és az elnökségi tagok / feladatvállalók munkáját és persze, hogy minél több programon személyesen is meg tudjak jelenni.

A fizikán belül jelenleg főleg lézerekkel és optikával foglalkozom, persze csak a kötelező tudás elsajátítása mellett.

Szabad időmben (már amikor van) szeretek sportolni, olvasni vagy éppen videójátékokkal játszani. Szóval ha bármi gondotok van, forduljatok hozzám bizalommal, illetve akkor is ha csak egy CK III kampányt akartok lejátszani, mert arra mindig van időm.

titkar [kukac]mafihe.hu

.

 

Gazdasági felelős

gazdasagi

Körtefái Dóra

Körtefái Dóra vagyok, másodéves fizikus MSc-n az ELTE-n. BSc-s koromban is sokféle formában jelen voltam a szakos közéletben, mentorságom után képviselőként, illetve közel másfél évig szakterületi koordinátorként igyekeztem szebbé varázsolni a fizikás hétköznapokat. Tavaly pedig a TTK HÖK rendezvényszervező referense voltam.
A Mafihe mindig is közel állt hozzám, szerettem volna az elnökség tagjaként támogatni a munkáját. Úgy gondolom, gazdasági felelősként lehetőségem lesz fenntartani a rendszert és összehangoltságot az egyesület gazdasági életében, illetve segíteni az elnöknek a pályázatokban való részvételben és a cégekkel kialakított együttműködésekben.
A fizikán belül főként a magfizika érdekel. Szabadidőmet leginkább rajzolással, festéssel és olvasással töltöm, elképzelhetetlennek tartom a világot művészetek és aranyos állatok nélkül.

gazdasagi [kukac]mafihe.hu

.

 

Programfelelős

programfelelos

Vígh Benjámin

Vígh Benjámin vagyok, ex-negyedéves hallgató az ELTE fizika BSc-jén. Már elsőéves koromtól a Mafihe tagja vagyok, akkor az ELTE Helyi Bizottság egyik általános elnökségi tagjaként láttam el feladataimat. Már akkor igyekeztem minden programon részt venni, és minél többször a szervezésbe is bekapcsolódni. Fontosnak tartom a fizikushallgatók közötti közösségteremtést, a tudományos tevékenységeikhez való segítségnyújtást és a hallgatók szociális életéhez való hozzájárulást mind az egyetemünkön, mind pedig országos, valamint egyre inkább nemzetközi szinten. Ezért vállaltam el a második két évemben a külkapcsolati felelős tisztségét, idén pedig már második éve fogok programfelelősi pozícióban tevékenykedni.
Szeretek természettudományos – lehetőleg csillagászati – ismeretterjesztéssel foglalkozni, zenélni és zenét hallgatni, falat mászni, sétálni már megint inkább igen, számítózni, és ha csak tehetem, olvasok és dolgokat csinálok.

program [kukac]mafihe.hu

.

 

Külkapcsolati felelős

kulkapcs

Somogyfoki Réka

Sziasztok! Somogyfoki Réka vagyok, fizikus mesterszakos hallgató. Két évig az ELTE Helyi Bizottság elnöki tisztjét töltöttem be, aztán a diplomácia felé vettem az irányt, és a Mafihe külkapcsolati felelőse lettem. Szabadidőmet szívesen fordítom gyerekeknek szóló természettudományos előadások szervezésére, maszkviselésre, elnökségi üléseken való részvételre, koncertekre is szoktam járni a barátaimmal (amikor éppen vannak koncertek), ezen kívül sokat olvasok és 17 éve néptáncolok. Keress bátran e-mailben, vagy online órákon, hogyha nemzetközi programot szeretnél, és amint lehet, megszervezem.

kulkapcs [kukac]mafihe.hu

.

 

Feladatvállalók

Az egyesület tisztségviselői segítik az egyesület munkáját, az elnök, vagy az elnökség kérésére beszámolnak az elnökségnek illetve a Nemzeti Bizottságnak.

 

Médiakoordinátor

mediakoord

Kovács Zoltán

Kovács Zoltán vagyok, elsőéves mesterszakos fizikushallgató biofizika szakirányon. A fizika mellett még sok terület érdekel, követem a fél világ politikai helyzetét, és Redditen vagy két tucat oldalt olvasok rendszeresen. Szabadidőmben (már amennyi van) főleg videójátékokkal játszom. Sportolni nem sportolok, de követem az NBA-t és az NFL-t. A Mafihének már második éve vagyok aktív tagja. Úgy gondolom a fizikuslét egyik nagy előnye, hogy létezik az egyesület, személyesen is sok pozitív élménnyel gazdagodtam miatta. Ezért szeretnék én is tenni azért, hogy gördülékenyen működjön.

mediakoord [kukac]mafihe.hu

.

 

Szakmai programfelelős

szakprog

Szakállas Nikolett

Sziasztok!
Szakállas Nikolett vagyok, elsőéves az ELTE TTK Fizikus MSc biofizikus szakirányán. Idén én látom el a szakmai programfelelős feladatkörét, többek között én (is) szervezem a Téli Iskolát. Mindig is szerettem ennek a közösségnek a tagja lenni, így kifejezetten örülök, hogy olyan emberekkel dolgozhatok együtt, akiket már a barátaimnak tekinthetek. Az elmúlt két évben az ELTE TTK HÖK mentorrendszerében tevékenykedtem először mentorként, utána mentorfelelősként, ahol elég sok tapasztalatot szereztem a közösségi munka terén.
Szabadidőmben általában a szeretteimmel/barátaimmal vagyok, vagy szívesen megnézek egy jó filmet/ elolvasok egy jó könyvet.

szakprog [kukac]mafihe.hu

.

 

Rendszergazda

rendszergazda

Lukovics Márk

Sziasztok!
Lukovics Márk vagyok és idén én töltöm be a rendszergazdai pozíciót. Az ELTE Fizika BSc szak informatikus fizikus szakirányon vagyok végzős hallgató, így nem áll messze tőlem ez a szerep sem. Nagyon hasznosnak gondolom az ilyen jellegű ismereteket így többek között ezért is – önképzés céljából – vállaltam el, hogy én legyek a Mafihe rendszergazdája

rendszergazda [kukac]mafihe.hu

.

 

Honlapfelelős

honlap

Csillag Barnabás Gellért

vagyok, elsőéves Fizikus mesterszakos hallgató a BME-n. Most töltöm be először a Mafihe honlapfelelős tisztségét. Célom, hogy a Mafihe által kezelt domaineken levő, aktívan használt honlapok tartalma mindig naprakész legyen. Az ELTE-n informatikai fizika szakirányon végeztem az alapszakot, így ez a feladatkör passzol hozzám.
Kutatási területem a fúziós plazmafizika, a tanulmányaim mellett az ehhez kapcsolódó diagnosztikák működését és használhatóságát modellezem évek óta. Szabadidőmben focizni járok, de szeretek társasozni, és persze olvasni.

honlap [kukac]mafihe.hu

.

 

Ellenőrző Bizottság

Az Ellenőrző Bizottság az Egyesület felügyelő szerve. Feladata az Alapszabály betartásának ellenőrzése, az Elnökség és a Helyi Bizottságok munkájának felügyelete és segítése. Az Ellenőrző Bizottság hat főből áll.

 

EB Elnök

elnok

Jeges Viktor Péter

eb-elnok [kukac]mafihe.hu

.