Mi az a Mafihe?

A Magyar Fizikushallgatók Egyesülete (Mafihe) politikamentes szervezet, mely a fizikusképzés színvonalát, a nemzetközi kapcsolatokat hivatott ápolni, ennek megfelelően tagjai főleg fizikus, csillagász és fizika-tanár szakos hallgatók. Sok színes programot (versenyek, kirándulások stb.) szervezünk, melyeken az Egyesület tagjai jelentős anyagi támogatás mellett vehetnek részt.

A Mafihe tagja az országos szervezeteket tömörítő IAPS-nak (Fizikus Hallgatók Nemzetközi Egyesülete). A Mafihe helyi bizottságokra tagozódik. Minden helyi bizottságnak önálló működési szabályzata, elnöksége van. A Mafihe legfőbb döntéshozó szerve a – legritkábban évente összehívott – Közgyűlés. A közgyűlés módosíthatja az alapszabályt, és dönt az elnökség, illetve az Ellenőrző Bizottság (EB) személyi kérdéseiben. Az EB ügyel arra, hogy az elnökség és a HB-k tevékenysége ne sértse az alapszabályt. A Nemzeti Bizottságba (NB) minden HB egy képviselőt delegál, ezenkívül tagja a mindenkori elnökség.

A Mafihe felépítése

felepites

A Mafihe céljai

A Mafihe 1988-ban alakult szervezet. Az alapszabályunk szerint az Egyesület célja, hogy

  • hozzájáruljon széleslátókörű, modern szemléletű, már a pályájuk kezdetén értékes hazai és külföldi tapasztalatokkal rendelkező fizikusok képzéséhez a magyar tudomány színvonalának további emelése érdekében;
  • lehetőséget biztosítson az elméleti, kísérleti fejlesztési vagy oktatási munkával foglalkozó hallgatók tudományos tapasztalatcseréjére, hazai és nemzetközi szinten egyaránt;
  • támogassa és ösztönözze a tagság nyelvtanulását, és lehetőséget biztosítson a nyelv gyakorlására, hangsúlyozottan szakmai témákban, hazai és nemzetközi fórumokon;
  • tevékenyen részt vegyen mind szélesebb körű nemzetközi együttműködés kialakításában;
  • lehetőségeihez mérten támogassa tagjainak kulturális és sporttevékenységét.

1998 óta közhasznú szervezet vagyunk. Közhasznú tevékenységeink közé tartoznak a következők:

  • tudományos tevékenység, kutatás 
  • nevelés és oktatás, képességfejlesztés, ismeretterjesztés
  • euroatlanti integráció elősegítése