International Conference of Physics Students
Az ICPS (International Conference of Physics Students), azaz a Fizikushallgatók Nemzetközi Konferenciája a világ minden tájáról érkező fizikushallgatók éves nemzetközi konferenciája. Az eseményt az IAPS (International Association of Physics Students) szervezi, a helyi szervezőcsapatokkal együttműködésben. A konferenciának Magyarországon is komoly hagyományai vannak: az IAPS-t 1987-ben Debrecenben, a második ICPS alkalmával alapították.
Az ICPS célja, hogy lehetőséget teremtsen a fizikushallgatóknak kutatási eredményeik bemutatására, szakmai tapasztalataik megosztására és nemzetközi kapcsolatok kialakítására. A résztvevők előadások és poszterek formájában mutathatják be saját munkájukat, miközben más országok hallgatóinak kutatásaiba is betekintést nyerhetnek.
A konferencia azonban nem csak a tudományról szól: a közösségi programok, kirándulások és kötetlen beszélgetések lehetőséget adnak arra is, hogy a résztvevők megismerjék egymás kultúráját, és életre szóló nemzetközi barátságokat kössenek. Az ICPS egyszerre nyújt szakmai fejlődési lehetőséget és egyedülálló közösségi élményt a fizika iránt érdeklődő hallgatóknak.
A konferenciáról és a korábbi eseményekről többet is megtudhatsz az IAPS honlapján!
