A Magyar Fizikushallgatók Egyesülete (Mafihe) politikamentes szervezet, mely a fizikusképzés színvonalát, a nemzetközi kapcsolatokat hivatott ápolni, ennek megfelelően tagjai főleg fizikus, csillagász és fizika-tanár szakos hallgatók. Sok színes programot (versenyek, kirándulások stb.) szervezünk, melyeken az Egyesület tagjai jelentős anyagi támogatás mellett vehetnek részt.
A Mafihe tagja az országos szervezeteket tömörítő IAPS-nak (Fizikus Hallgatók Nemzetközi Egyesülete). A Mafihe helyi bizottságokra tagozódik. Minden helyi bizottságnak önálló működési szabályzata, elnöksége van. A Mafihe legfőbb döntéshozó szerve a - legritkábban évente összehívott - Közgyűlés. A közgyűlés módosíthatja az alapszabályt, és dönt az elnökség, illetve az Ellenőrző Bizottság (EB) személyi kérdéseiben. Az EB ügyel arra, hogy az elnökség és a HB-k tevékenysége ne sértse az alapszabályt. A Nemzeti Bizottságba (NB) minden HB egy képviselőt delegál, ezenkívül tagja a mindenkori elnökség.

A Mafihe 1988-ban alakult szervezet. Az alapszabályunk szerint célunk, hogy
1998 óta közhasznú szervezet vagyunk. Közhasznú tevékenységeink közé tartoznak a következők:
© Magyar Fizikushallgatók Egyesülete, minden jog fenntartva
Theme by Danetsoft and Danang Probo Sayekti inspired by Maksimer