Tisztségviselők

Az Egyesület korlátozott jogkörű ügyintéző szerve az Elnökség, amely a Nemzeti Bizottság ülései közti időszakban nemzeti szinten irányítja az Egyesület tevékenységét.

Elnök
hegedus_david_elnok
Hegedüs Dávid
elnok [\] mafihe.hu
Hegedüs Dávid, az ELTE mesterszakos fizikus hallgatója vagyok, magfizika irányultsággal. Nyíregyházán születtem és nőttem fel. Szabadidőmben szeretek sportolni, filmet nézni és barátokkal kikapcsolódni, habár jellemző rám, hogy mindig találok valami elfoglaltságot.
Már korai BSc-s éveimben felkeltette érdeklődésemet a Mafihe munkája. Egy évig voltam az ELTE Helyi Bizottság elnökségében és utána is aktívan részt vettem a munkájukban. A Mafihe közösségteremtő és a hallgatók tudományos életét segítő munkáját nagyon fontosnak tartom, ezért is vállaltam el a szervezet országos szintű vezetését és képviseletét, hogy én is hozzáadhassak a sok éves sikeres működéshez. Bármi kérdésetek vagy ötletetek van az Egyesület működésével kapcsolatban nyugodtan forduljatok hozzám.
Titkár
titkar
Bódai Viktória
titkar [\] mafihe.hu
Gazdasági felelős
gazdasagis
Biricz András
gazdasagi [\] mafihe.hu
Program felelős
program
Vanó Lilla
program [\] mafihe.hu
Külkapcsolati felelős
kulkapcs
Galgóczi Gábor
kulkapcs [\] mafihe.hu
Galgóczi Gábor vagyok, másodéves az ELTE MSc Fizikus szakán.

Középiskolában főként asztrofizikával foglalkoztam, másodéves korom óta pedig az MTA Wigner Fizikai Kutatóközpontban foglalkozom részecskefizikával, azon belül is detektorfejlesztéssel.

Az elmúlt években lehetőségem adódott több nemzetközi diákkonferencián részt venni, aminek köszönhetően bepillantást nyerhettem abba, hogy külföldön hogyan zajlanak az ilyen rendezvények. Remélem a Mafihe külkapcsolati felelőseként lehetőségem lesz minél több határon átnyúló program szervezésével kihasználni a nemzetközi kapcsolatokban rejlő lehetőségeket.

 

Feladatvállalók

Az egyesület tisztségviselői segítik az egyesület munkáját, az elnök, vagy az elnökség kérésére beszámolnak az elnökségnek illetve a Nemzeti Bizottságnak.

Mafigyelő főszerkesztő
toth_petra_sz_foszerk
Tóth Petra Szandra
mafigyelo [\] mafihe.hu
Tóth Petra vagyok, az ELTE fizika és földtudomány szakos hallgatója. Elsősorban az asztrofizika és a részecskefizika iránt érdeklődöm.
Mivel korábban az online médiában dolgoztam, úgy gondoltam, a Mafigyelő szerkesztőségének tagjaként tudnék legjobban hozzájárulni a Mafihe munkájához, így ellátogattam a szerkesztőségi nyílt napra – néhány héttel később pedig máris a főszerkesztői székben találtam magam.
Úgy gondolom, egy olyan folyóiratban, mint a Mafigyelő, rengeteg lehetőség rejlik. Szeretnék létrehozni egy olyan informatív és szórakoztató felületet, melyet örömmel és gyakran látogatnak az ország fizikushallgatói – ennek megvalósításához szívesen várom a jelentkezéseket a szerkesztőségbe, de a lelkes alkalmi cikkírók is bátran kereshetnek.
A tanulmányaim és a szerkesztőségi teendők az időm nagy részét lefedik, ha mégis akad némi szabadidőm, szívesen olvasok vagy nézek sorozatokat, de nagyon kedvelem a videójátékokat is.
Médiakoordinátor
mediakoord
Sveiczer András
mediakoord [\] mafihe.hu
Rendszergazda
rendszergazda
Szánthó Lénárd
rendszergazda [\] mafihe.hu
Szánthó Lénárd vagyok, harmadéves, biofizika szakirányos hallgató az ELTE-n.

Úgy vélem, a Mafihe fontos és egyedülálló szerepet tölt be a magyar fizikushallgatók közösséggé formálásában, hiszen különböző szakmai és kötetlen programok keretében összekapcsolja az országon belüli hallgatókat egymással és a külföldi kollégákkal is. Ezt az összekötő funkciót szeretném az informatika eszközeivel segíteni, fejleszteni.

Szabadidőmet a fizika, biológia és informatika általában kitölti, ha mégis marad miből gazdálkodnom, akkor szeretek olvasni, futni, csillagászkodni és fából építeni valamit.

Honlapfelelős
maroti_janos_programfelelos
Maróti János Endre
honlap [\] mafihe.hu
Maróti János Endre vagyok az OE Mechatronikai mérnök szakos hallgatója. Az elmúlt időszakban a daganatos megbetegedések kezelésével foglalkozom azon belül is antiangiogenikus terápiás algoritmusok kidolgozásával az OE Neumann kar Élettani Szabályozások Csoport keretein belül.

Az idei éves Rendes Közgyűlés óta töltöm be a honlapfelelősi pozíciót. Úgy gondolom a honlap az egyik legfontosabb kommunikácós csatorna az egyesület és a tagja között ezért is vállaltam el a pozíciót.

Ha épp nem a honlapot frissítem vagy tanulok akkor szeretek olvasni, sportolni, barátokkal lógni és természetesen valamilyen számítógépes szoftverrel játszani.

Esetlegesen felmerülő kérdéseitekre nagyon szívesen válaszolok.

Ellenőrző Bizottság

Az Ellenőrző Bizottság az Egyesület felügyelő szerve. Feladata az Alapszabály betartásának ellenőrzése, az Elnökség és a Helyi Bizottságok munkájának felügyelete és segítése. Az Ellenőrző Bizottság négy főből áll.

EB Elnök
nemeth_viktoria_titkar
Németh Viktória
eb-elnok [\] mafihe.hu
Németh Viktória vagyok, másodéves MSc-s fizika-matematika tanári szakon.

A Mafihe gólyakorom óra része az életemnek, BSc másodévesként az EHB programfelelőse voltam, majd 2 évig a Mafihe titkári pozícióját töltöttem be. Remélhetőleg eléggé kiismertem a szervezet működését ahhoz, hogy figyelmesen és felelősségteljesen végezhessem az EB feladatait.

Szabadidőmben a kisgyakorlatot végzem, azaz tanítok, vagy órára készülök, emellett hobbi szinten már évek óta pantomimezek, szeretek olvasni és még inkább táncolni 🙂

DHB EB Tag
Herendi Borbála dhb-eb [\] mafihe.hu
EHB EB Tag
Berekméri Evelin ehb-eb [\] mafihe.hu
MFHB EB Tag
Székely Ákos mfhb-eb [\] mafihe.hu
PHB EB Tag
Kriszbacher Gergő phb-eb [\] mafihe.hu
SzHB EB Tag
Gajdos Tamás szhb-eb [\] mafihe.hu

Archív